Ezt a metaforát Lyall Watson alkotta a kritikus tömeg meghatározására (Életfolyam: a tudattalan biológiája). Később, ilyen címmel jelent meg Ken Keyes (A századik majom című) könyve, melyben magát a megfigyelést is leírja, és a 100. majom kifejezést metaforaként használja.

A Csendes-óceán Japán délnyugati partjainál lévő egy részét Hyūga-nada-tengernek nevezik. Itt (Miyazaki megyében) található Kōjima (japán írásmóddal: 幸島) sziget, a Kushima nevű település van hozzá legközelebb.

Ez a sziget elsősorban a vadon élő japán makákó kolóniáiról ismert. Az állatok megfigyelése 1947-ben kezdődött, és 1952-től minden egyedet megjelölnek, hogy a szaporodást, az egyedek családi szálait nyomon lehessen követni.

A japán makákó (Macaca fuscata) igen értelmes faj, "hómajom"-nak is nevezik. Fürdőzésre használja a vulkánok melegítette kellemes hőmérsékeltű tavakat, illetve hógolyókat formál saját szórakoztatására.

A Kiotói Egyetem Főemlős-kutató Intézete a főemlősök nemzeti kutatási központja is tanulmányozza az itt élő állatokat. A megfigyelések az állatok csoportos viselkedési szokásaira irányulnak, illetve kísérletek is zajlanak.

Az alábbi megfigyeléseket 1952 és 1958 között jegyezték fel (ezt a megfigyelést tartalmazza Ken Keyes könyve):

A szigeten élő vad kolóniát a kutatók folyamatosan a homokba dobott édesburgonyával látták el. A majmoknak ízlett az édesburgonya, az ételre ráragadt homok azonban zavarta őket. Az „Imo-nak nevezett tizennyolc hónapos nőstény megmosta a burgonyákat, és ezzel megszüntette a zavaró motívumot. A fortélyra anyját is megtanította. Játszótársai szintén elsajátították az új módszert, és szüleiknek is megmutatták. Rövidesen az összes fiatal egyed megmosta burgonyáit, de csak a gyermekeiket utánzó felnőttek tanulták meg ezt a viselkedést.

1958 őszén az eképpen eljáró majmok száma a szigeten már jócskán megnövekedett, a szám nagyságrendjét Dr. Watson 100 egyedben határozta meg. Ekkor csaknem az összes, a szigeten élő majom, minden további behatás nélkül, egyszerre csak mosni kezdte a burgonyákat.

Ha az esemény kizárólag azon az egy szigeten történt volna meg, alighanem úgy gondolták volna, hogy létezik valamiféle kommunikáció a majmok között, s hozzákezdtek volna ennek a kommunikációs módnak a felkutatásához.

Ám a környező szigeteken élő majmok szintén mosni kezdték a burgonyákat. Még a japán szárazföldön honos majmok is így cselekedtek. Semmiképpen sem lehetséges tehát, hogy ezek a majmok bármilyen, általunk ismert módon kommunikáltak volna egymással.

Ez volt az első eset ilyen megfigyelésre. Feltételezték, hogy léteznie kell valamiféle, ezekre a szigetekre kiterjedő morfogenetikus struktúrának vagy mezőnek, amelyen keresztül a majmok képesek voltak egymással kapcsolatba lépni.