Kedves András,

Köszönöm, hogy megosztottad velünk gondolataidat a cometstar által felvetett témával kapcsolatosan. Az általad kiemelt dolgokat ugyanis nem én írtam, hanem cometstar, de hozzád hasonlóan, nekem is szimpatikus, hozzám közel álló "jellemzők"-et szedett csokorba.
A közösségekben, (családban, lakóközösségben, nemzetben) való gondolkodás vonatkozásában is nagyon hasonló a véleményünk. Talán a hangsúly különbözik, hiszen én az elsődleges hangsúlyt az egyénre, a változást óhajtó, s azt a saját változásával kiváltó, azt generáló személyre helyezem. Az én esetemben magamra, a Te esetedben Rád, és így tovább... s előbb-utóbb "összeállnak" a családok és a nemzet is ébredezni kezd. Sok szeretettel: Imo

Előzmény

Válasz

Pardon! Az ujjaim tréfát űztek velem: kiszakakítani=kiszakítani - így szerettem volna...

Válasz

Továbbá: "...holisztikus világkép felé mozdul el, amely a világ kérdéseit összefüggő rendszerként kezeli, legyen szó külső és belső békéről, spirituális útról, környezetvédelemről, társadalmi kérdésekről, globalizációról vagy fenntartható fejlődésről..."

Semmi kifogásolni valót nem találok a fenti célkitűzésben sem.

Tehát ha nemzetben IS gondolkodom, azt úgy teszem, hogy a nemzetemet (ami még nem igazán alakult ki) nem szeretném kiszakakítani a nemzetek közösségéből, csak szeretném megőrizni a kultúráját, szeretném, ha a család, a lakóközösség, a nemzet történelme és sajátos kultúrája, a régiók specifikumai mint közös értékek megtalálnák a méltó helyüket a Föld többi népének kultúrájában (mellesleg: az emberi léptékű gazdaság - de nem a tömeggyártás - is odasorolható a kultúrához).

Válasz

Továbbá:

"...gondolkodásmódja túlmutat önmagán, igyekszik meglátni, tekintetbe venni a kölcsönös összekötöttséget, a kisebb és nagyobb rendszerek és egységek közötti összefüggéseket, a tényt, hogy egyén, család, nemzet, emberiség csakis akkor kerülhet harmóniába önmagával, a természettel, az univerzális törvényekkel, ha kimondja, hogy nincs elkülönülés, ha belátja, és képes megélni az egységet, az összetartozás élményét és tudatát..."

Ezzel sincs semmi bajom, hiszen a kisebb és nagyobb rendszerek és egységek, de a közöttük meglévő és mindig változó, alakuló összefüggések is valóságosak.

Válasz

Továbbá: ...a kulturális kreatív tudatosság nyitott, befogadó, korlátok és határok felett, univerzális értékekben gondolkozik...

Ez is hiánytalanul megvan bennem.

Válasz

Kedves Imre!

Ezt írod: "...a tagok... többsége hívő, spirituálisan egyéni utat jár, a vallások közötti hidakat és közös alapértékeket keresi, fontos számára a spiritualitás napi szintű megélése, ez utóbbi azonban többnyire nem kötődik formális vallási keretekhez..."

Ebből a szempontból Hozzátok tartozom.

Válasz

Kedves András,
Őszintén örülök annak, hogy megtörted a "csendet", mely ezen "hír" körül teljesen megülni látszott. köszönöm, hogy megosztottad velünk gondolataidat.
Ami engem illet, én alapvetően (minden, ezt kiírtani igyekvő külső hatás ellenére) optimista alkat vagyok. Azt szokták rám mondani, hogy irigylésre méltó jókedvem van, amire nem látnak magyarázatot "irigyeim"... Az eddigi ismereteinkre támaszkodva, általad - érthető módon - utópiának nevezett eszme számomra is szimpatikus. De én hiszek abban, hogy nem minden feltétlenül az, aminek látszik... én hiszek abban, hogy van jelene az emberiségnek, s az általad említett megközelítési irányt megfordítom. Eszerint az emberiség jövője nem a nemzeti-, kisebb-nagyobb egyéb-, vagy családi közösségektől függ, hanem az egyéntől. Nevezetesen, ha például én nem érezném jól magam a világunkban és meg akarnám azt változtatni, akkor tőlem... Tudom, hogy ez elsőre meredeknek tűnik, de nekem ez a meggyőződésem. Én például - az előző feltevéssel ellentétben - ugyan jól érzem magam a bőrömben, mégis úgy gondolom, hogy a világunk megérett a változtatásra... Kicsit már túl is érett... Ezért, Párommal együtt, már hozzá is fogtam néhány éve a megváltoztatásához... s ott kezdtem hozzá, ahol érdemes, mert ott egészen biztos kompetens személy vagyok: magamat változtatom meg, méghozzá napról -napra... A dolog talán lassúnak és utópisztikusnak tűnhet, de a dolog úgy tűnik "fertőző"... Jogosan mondhatod persze, hogy nem sokra mentem vele, mert az általad ismert világban ez nem észrevehető... Ebben Neked (ha így gondolod) valószínűleg igazad van, de ez az igazság nem változtat azon a tényen, hogy a mi világunk elkezdett változni... Emberek csatlakoznak hozzánk, és egy idő után az Ő világuk is változni kezd, a mi folyamatosan változó világunk részét képezve... és én - megrögzött optimistaként - hajlamos vagyok azt hinni, hogy mi még csak egy nagyobb folyamat elején vagyunk... Sok szeretettel üdvözöllek: Imo

Válasz

Kedves Imre!

Valóban, nem egyszerű besorolni magunkat ebbe a kategóriába, mert éppen ennek az átmeneti kornak az útkeresői nem tudják eldönteni, hogy ebből az univerzális válságból a konzervatív eszmékhez való visszatérés vezet-e ki, vagy a materializmus "humanizálása", vagyis a pénz embertelen világuralmának vértelen megszelídítése a humánum javára. Véres forradalommal bizonyára vissza lehetne kanyarodni egy olyan útra, amely nemcsak a véressége miatt bizonyult zsákutcának és voluntarizmusnak, pedig milyen szimpatikus célkitűzés volt, hogy a pénz automatikusan kimegy majd a divatból (persze nem csupán a készpénz kiküszöbölésére gondolok), magától elsorvad amiatt, hogy "a társadalmi gazdagság minden forrása teljes bőséggel fog buzogni és mindenki szükségletei szerint vesz el belőle, illetve képességei szerint járul hozzá..."

Őszintén megmondom, hogy ez az utópia önmagában nagyon szimpatikus nekem, és őszintén sajnálom, hogy járhatatlan út a ma élő emberiség ismeretében.

Ezzel már jeleztem is az álláspontomat: már csak az életkoromból kifolyólag is inkább konzervatív vagyok, de még mindig lázadó. Ennek ellenére hiszem, hogy a globalizmus elérheti célját és megfelezheti az emberiség összlétszámát igen rövid időn belül, de valahogyan nem vagyok képes belátni, hogy nemzet méretű közösségek és az azokat alkotó kisebb közösségek nélkül, le egészen a családig - van jövője az emberiségnek.

Válasz

Kedves Barátaim,
Érdekesnek találom, hogy egy ilyen nagyszerű és ugyanakkor időszerű témához mennyire nincs mit mondanunk... Nekünk, akik heteken át képesek vagyunk "elmélkedni" az élet értelme felett... Ennyire független lenne az élet értelmétől a hírlevélben megfogalmazott gondolatsor? Nem hiszem.., Akkor mégis, vajon miért nincs mit mondanunk, kérdeznünk?
Talán azért, mert tőlünk idegennek érezzük a jellemzett humanoid típust?
Talán azért, mert magunkra ismervén olyannyira kevésnek érezzük létszámunkat, hogy már szinte szólni sem érdemes?
Talán azért, mert nem értünk egyet a hírlevél tartalmával?
Talán egyszerűen csak csendben vagyunk, mert a dolog önmagáért beszél?
Van még itt valaki? Igen van... vagyunk... csak valamiért hallgatunk...
Sok szeretettel üdvözlöm a Hallgatóságot! Imo

Válasz