Szabó Lőrinc - Buddha válaszol

Harmadnapja ölelsz: "Istenem, csak egy szót!"
Harmadéje: "Szent szobor, a szivem fáj!"
"Minden rossz!" sírod, s "Hogy éljek?" ...Figyelj hát
örök titkomra, s légy bölcs, mint a kígyó.

Ha van szeretőd, fiad, feleséged,
elveszítheted őket, s a szived fáj.
Mondd velem: a bölcs nem tűr semmi kapcsot,
leveti multját, mint bőrét a kígyó.

Ha nincs szeretőd, fiad, feleséged,
még vágyhatsz rájuk, és csak a szived fáj.
Mondd újra: ...a bölcs nem tűr semmi kapcsot,
leveti multját, mint bőrét a kígyó.

Ha segíteni akarsz a szegényen,
bármit teszel, kevés lesz, s a szived fáj.
Mondd százszor: ...a bölcs nem tűr semmi kapcsot,
leveti multját, mint bőrét a kígyó.

Tenger kincs ura, gazdagok között élsz?
Versenyük gonosszá tesz, s a szived fáj.
Az imagép morajlik: ...semmi kapcsot,
leveti multját, mint bőrét a kígyó.

Prédikálsz? Láng vagy? Ostort fogsz a bűnre?
Düh s undor emészt, s megint a szived fáj.
Légy magad a gép: ...semmi, semmi kapcsot!
Légy magad a hang: ...mint bőrét a kígyó!

Mert bármilyen vágy, remény, angyal, ördög,
csábit vagy ijeszt, mindig a szived fáj:
tépj el, balgaság, minden földi kapcsot,
felejtsd multadat, mint bőrét a kígyó!

Mert születtél, s meghalsz, s ha nem így éltél,
mindig uj kínra születsz, s a szived fáj:
tépj el, nyomorult, minden égi kapcsot,
felejtsd magadat, mint bőrét a kígyó!

Kérdeztél, szóltam. Most tedd, ami tetszik.
Ha vitázol, győzni akarsz, s szived fáj.
Elég. Menj! Én lehántom ölelésed,
s elfelejtelek, mint bőrét a kígyó.